EGYMILLIÓ KILOMÉTER BALESETMENTESEN

Örömmel tölt el minket, hogy újabb buszvezető kollégánk kapta meg azt a szakmai elismerést, amely
egymillió balesetmentesen levezetett kilométer után jár.
Az IRU díszoklevelét minden évben azok a kiváló sofőr-szakemberek kapják, akik pályájuk során
bebizonyították azt a kiválóságot, ami egymillió balesetmentesen levezetett kilométerhez szükséges.

Mit érdemes tudni az IRU által adott díjról?
Az IRU 1967-ben alapított díját ma is szigorú feltételek alapján ítélik oda az arra érdemes
gépkocsivezetőknek.

Az IRU díj feltételei:
– 1 000 000 balesetmentesen megtett km,
– legalább 20 éves, megszakítás nélküli hivatásos gépkocsivezetői hivatás,
– legalább 5 éve ugyanazon fuvarozó szervezet alkalmazásában áll,
– nem okozott munkahelyi- vagy közlekedési balesetet,
– nem sértette meg súlyosan a közúti- vám és adminisztratív előírásokat.
A következő egy évben további kollégáink kerülnek közel a balesetmentesen megtett egymillió
kilométerhez.

Büszkék vagyunk arra, hogy az IRU-díjas buszvezető-kollégáink száma évről évre emelkedik. A díj
megszerzésének hátterében kollégáink balesetmentes vezetésén túl az Infinitours Kft. szervizháttere
járul hozzá ahhoz, hogy kollégáink kiválóan teljesíthessenek, hiszen a jól szervizelt buszok jelentik a
balesetmentes vezetés másik alappillérét.

Kérdése van?
Árajánlatkérés