Földön, vízen, és már a síneken is – buszok mindenhol?

Földön, vízen és már a síneken is – buszok mindenhol?

Elkészült a világ első autóbusza, melyet mind a közúti, mind a vasúti közlekedésben használni lehet – számolt be róla a vezess.hu.

A kissé szokatlan hibrid buszt Japánban fejlesztették ki. A szigetország vasúti szempontból a világ legfejlettebb országainak egyike, ám természetesen nincs minden településen sínpár, így a csodajárgány segítségével a félreeső területeken élőket is be lehet vonni a közlekedésbe.

A 21 utas szállítására alkalmas jármű karácsonykor tette meg első útját Kaiyo településén. Első körben a vidéki, idősödő településeken szeretnék kipróbálni, de később, ha sikeresnek bizonyul a projekt, több japán településen is találkozni lehet majd a busszal.

Közúton a hibrid jármű ugyanúgy viselkedik, mint bármely másik busz. Maximális sebessége azonban nem haladja meg a 100 km/órát. Vonat üzemmódban a vonatkerekek kerülnek működésbe, viszont így csak 60 km/órával képes haladni.

Eredetileg már a tokiói olimpiai játékok idején be szerették volna vetni szélesebb körben is a járművet, de mivel nem klappolt vele minden, néhány alkatrészt még meg kellett erősítenie a gyártóknak. A javítás után egy teszen esett át a jármű, ahol aztán már mindent rendben találtak.

Mi az Infinitours-busz.hu-nál egyelőre maradunk a hagyományos buszoknál, ám előszeretettel követjük az újabbnál újabb érdekes találmányokat, amelyek a buszos közlekedést egyre csak színesítik. Ez a csodajárgány például kifejezetten elnyerte a tetszésünket.

Kérdése van?
Árajánlatkérés