A dolgozói szállításra egyre nagyobb igény mutatkozik
A megfelelő, szakképzett munkaerő bevonzása, majd megtartása egyre több cég számára okoz gondot. A fluktuáció a cégek döntő többségében hatalmas méreteket ölt. Épp ezért a vállalatok – főként a nagyszámú munkaerőt foglalkoztató cégek – kénytelenek kiterjeszteni azt a térséget, ahonnan munkaerőt toboroznak.
Miért jelent jobb megoldást a busz biztosítása, az üzemanyagköltségek fedezésével szemben?
A nemzetközi nagyvállalatok fokozott térnyerésével a mikro-, kis- és középvállalkozások jelentős hányada egyszerűen eltűnt, ezért egyre nagyobb hajlandóság mutatkozik arra, hogy a munkavállalók hosszabb utat tegyenek meg a betevő megszerzése érdekében.
A cégek persze nem várhatják el, hogy a távolról érkező kolléga saját járművével, saját költségeiből oldja meg az utazást. Vannak olyan vállalatok, akik kifizetik a üzemanyagköltségeket, azonban ez költséghatékony megoldásnak korántsem nevezhető. Erre jelent jó alternatívát a dolgozói járat biztosítása, amelynek segítségével rengeteg felesleges kiadástól kímélheti meg magát egy vállalat, sőt ez a munkavállalók számára is jóval kényelmesebb megoldásnak számít.
A fluktuáció csökkentésének egyik jó módja a dolgozói buszjárat biztosítása
A krónikus fluktuáció egyre több vállalatot súlyt. Talán sosem volt olyan nehéz megszerezni és megtartani egy jó szakembert, mint ma. A probléma jelentős, hiszen a működési hatékonyságra is rányomja a bélyegét, a megoldás viszont korántsem magától értetődő. A munkaerőhiány és az ebből adódó válsághelyzetek kezelése minden cégnek feladják a leckét. A gördülékeny üzemeléshez feltétlenül szükséges megtalálni a fluktuáció mögött meghúzódó okot, majd erre kidolgozni a megoldást.
Sajnos az összes problémára nem tudunk megoldást kínálni, viszont a távolságból fakadó nehézségek miatti felmondásra, gond nélkül!
Azok a dolgozók, akik hosszú távon nem tudják megoldani a zökkenőmentes munkába járást, sajnos kilépnek a cégtől. Még akkor is, ha minden más klappol. Teljesen érthető, hiszen ki szeretne minden nap hosszú órákon át utazni oda-vissza, többszöri átszállással. Várni a vonatot, buszt, villamost és remélni, hogy egyik sem fog késni, így minden járatot sikerül elérni. Persze sokaknak nincs más választása, mikrokörnyezetükben nem találnak állást, azonban abban biztosak lehetünk, amint felszabadul egy munkalehetőség a lakóhelyük közelében, a többség azonnal váltani fog. A dolgozói buszjárat megoldást kínálhat erre a problémára!