Hova üljünk a buszon? – itt vannak a legbiztonságosabb helyek

A repülőgépes utazások előtt sokan alaposan átgondolják, hogy a vasmadár melyik részébe foglalják le helyüket. A legtöbb biztonsági szakértő ugyanis azt vallja, hogy a gép hátsó részében utazni kevésbé veszélyes, mint elől. Ez a biztonságbeli különbség azonban nemcsak a légijárművek, hanem az egyéb közlekedési eszközök, így az autóbuszok esetében is megfigyelhető. 

A vezess.hu összeszedte, hogy melyik járművön, hol érdemes helyet foglalni. Nézzük, hogy a buszok kapcsán milyen megállapítások születtek. 

A képeken értelemszerűen a piros a legveszélyesebb, a zöld pedig a legbiztonságosabb helyeket jelöli. 

Mikrobusz 

buszon

Kép forrása: vezess.hu

Ahogy a személygépkocsiknál, úgy a mikrobuszok esetében sem ajánlott a sofőr mellett utazni, ugyanis egy esetleges ütközés során a sofőr reflexből úgy tekeri a kormányt, hogy saját magát védje. Az ajtó, illetve ablak közvetlen közelében lévő helyek azért sem a legbiztonságosabbak, mert az üveg komoly sérüléseket okozhat. Azoknak viszont, akik a menetiránynak háttal utaznak, kevesebb az esélyük, hogy egy karambol során fejsérülést szenvednek. 

Autóbusz

buszonKép forrása: vezess.hu

A buszokon az első sorok a legveszélyesebbek, mivel egy baleset során a szélvédőn becsapódhatnak a tárgyak. Ugyanezen okok miatt a leghátsó helyek sem a legjobbak, mivel az ütközés a jármű hátsó részét is érintheti. Biztonság szempontjából a javasolt helyek a jobb oldali ülések, mert azok távolabb esnek a forgalomtól.

Az Infinitours Kft. buszain nem kell harcolni a biztonságos helyekért!

Büszkén számolhatunk be arról, hogy buszaink immár több mint harminc éve töretlenül, közlekedési balesetek nélkül járják a világot. Ehhez szakmailag felkészült dolgozóink, kiválóan szervizelt és megbízható járműparkunk egyaránt hozzájárul.

A biztonsági előírások területén jóval magasabbra tettük a mércét, mint amit a jelenlegi jogszabályok előírnak. Ezt biztosítja a folyamatos felülvizsgálat, illetve a buszok havi kötelező karbantartása is, ami saját, korszerű javító és diagnosztikai berendezésekkel ellátott szervizközpontunkban történik.

A biztonság az Infinitours-busz.hu-nál nem egy lehetőség, hanem alapvető szolgáltatás!

Kérdése van?
Árajánlatkérés